Természetes leválasztódás- Hátrahagyni azt, ami már nem épít

2022.10.31

Üdvözlet kedves olvasóim és követőim! Mai napon több mindenről lesz szó és nem véletlen, hogy annak napja ma van. Tudom, hagyjam a nyelvi játékokat és térjek a tárgyra, hogy szabadulhatunk meg az összeomlástól, ha már elárultam a felé tartunk az előző anyagban. Lassan a testtel és az indulattal, mert a tanulság csak most lesz igazán kijózanító, amiért valószínűleg máglyán égetnek majd el, de ezen már túl vagyok, sőt éltem olyan korban is, ahol ez szó szerint zajlott le. Ez a jelenlegi verzióm, pedig még emlékszik és szorong miatta, hiszen a tűz pusztító természetű, bár lehet tisztító is. 

Pont ma írom ezt az anyagot a legnagyobb jó szándékkal, igen szólíthattok Glindának is, ha úgy tetszik bár a helyzeten nem javít, legfeljebb rájöttök, hogy a boszorkányok között is vannak jó lelkűek. Mint ahogy vallásos emberek között is vannak olyanok, akiknek útlevelük van a pokolba és még nem tudják, ami igencsak ironikus valahol. Szóval a mai nap a Halloween jegyében telik sokunknál, aminek hagyományai itthonra is elszivárogtak divatból, és lehetne is vitatkozni arról, hogy ez jó-e vagy rossz, egy dolog nem mindegy, hogy annak eszköze kirekesztő és üldözni kell,  vagy csak elfogadni, hogy valaki azt követi vagy sem. Szóval megbarátkozni a gondolattal, hogy tököt faragunk, karamellbe forgatott almát eszünk, vagy kisgyerekként beöltözve kopogtatunk az ajtókon, hogy "Csokit vagy csalunk" mert tudni illik egy globalizált világban élünk, ahol a megannyi ember úgy ünnepli ezeket a napokat ahogyan akarja.  

Az én volt felekezetem ugyanis átlépett egy határt már nem először, amivel már ebből az alapvetően Glinda természetű öreg lélekből kihozta Elphabát is, mert képesek a modern korban egy ősi szokást felemlegetni, ami alapján újra boszorkányüldözésbe foghatnak. Jelesül hogy a "pogány (sátánista) papok gyerekek vérét isszák a rituálékon", vagyis vidéken így dívik eltántorítani mindenkitől a Halloweeni ünnepet. Nem számít, hogy volt azóta modernizálódás és mi sem fejezzük le minden ellenségünket, hiába kelták az őseink. 

És a legmurisabb még csak most jön, mert úgysem maradnátok veszteg a múltkori beszámoló miatt, hogy mi a megoldás. Hát pont ez. Olyan gondolatokkal b*sszátok el az időt, mint a fentebbi, hogy ítélkezzetek és leválasszátok azokat az egyéneket, akik mások mint ti vagytok, mert hogy kicsiny fejetekben él a kép arról, hogy ti vagytok a jók és feljebbvalók, mert követtek egy láthatatlan entitást, olvastok egy könyvet, ami intelmekkel van tele, de közben nem is gondolkodtok arról, hogy életetek összes napján pörög a számláló, hogy mennyi jót vagy rosszat tettetek eddig. Szóval amíg vallás háborúztok, megosztjátok nyájatokat, sőt odáig merészkedtek, hogy félnie kelljen tőletek, ha éppen az erdőben imádkozik Cernunnoshoz, Mielikkihez, mert agyonveritek és felgyújtjátok, addig az összeomlást követően sem fogjátok realizálni a problémátok nagyságrendjét. 

Hogy lássátok mi van, minőségben kell megmutatnotok azt, hogy képesek vagytok a problémára koncentrálni. Képesek lesztek rá? 

Én nagyon szeretném, mert a fajotok jövője bánja, ha erre nem jöttök rá időben. Pl. hogy miről kell leváljatok és nem az a probléma, ha Jézus és Isten tanácsai szerint éltek. Hanem az, ha másokat veszélyeztettek, akik szerint pl. tisztelet jár a természetnek is és éppen ezért nagy becsben tartjuk. Ma "Minden Boszorkányok Éjszakája" is van, energiák megnövekednek, csodák is történhetnek mint ahogy szellemek is visszatérhetnek a múltból, akár szeretteink, akár őseink voltak, akik üzenetet vagy jeleket is hagyhatnak számunkra. Csak 1 éve kaptam meg a tudatosulás ajándékát, mégis már előtte is voltak, olyan jelek, amikből számítani lehetett, hogy az őseim honnan származnak, mi volt a normavilágunk, értékrendszerünk és miért kell emellett kitartanom és nem idomulnom a civilizáció elvárásaihoz, ami hajtja eszetlen tempóban a szakadék felé magát, persze minden értékkel együtt, amit már át kéne csoportosítani. Ez embert próbáló feladat, ha nem vagy abban a pozícióban, amiben tehetsz is, még ha hybridként látom is a problémát és megosztom, komoly lépések csak a tettekben mérhetőek, forrás elvonással, kimentéssel. 

Hátrahagyni azt, ami nem épít, ebben a vonatkozásban a rendszerre is utaltam, amivel leépülnek mentálisan az emberek, hogy megértsék miért probléma, ha lényegtelen dolgokkal törődnek, mert meg akarnak őrizni valamit, holott a húzásukkal csak is kizárólag az eltávolodást a realitástól erősítik meg, múltbéli szokások miatt jelenbéli elégtétel, de nem is azokon, akik elkövették azt. Pont olyan eszement dolog, mint ma megölni egy német állampolgárt mert "lehet" hogy a családjában volt náci. Hát nem agyrém, hogy ennyire elképesztően manipulatívak vagyunk? És programozottak a gyűlölködésre ráadásul közvetítő csatornaként szolgál ehhez egy keresztény vallási felekezet, míg katalizátorként szolgál egy ország kormánya. 

Indulatom mellett, a megoldás is a sorokban olvasható, vegyük észre a programot. Metódust, technikát. Válasszuk le magunkat, hátralépve tekintsünk a jelen helyzetünkre, amiben ha tetszik, ha nem 8 milliárd ember egy csónakban evez és próbáljunk végre megegyezni az irányban, ami lehetőleg nem visszavisz hanem előre, hogy ne kelljen még egyszer felébrednem a középkorban, gúsba megkötve, egy rakás tűz alatt, csak azért mert tudom mi következik, ha nem lesz komoly változás.  


 

Future Traveler
Minden jog fenntartva 2025
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el