"She Said" - Elmondani a lehetetlent (Elemző - Filmajánló)

Üdvözlet kedves olvasóim és követőim, rég volt soron Filmelemző-ajánló típusú anyagunk, de ezt a darabot, konkrétan fél éve vártam már hogy megnézhessem, annyira fontos társadalmi szempontból és nem csak azért, mert igaz történetet dolgoz fel, hanem azért mert speciálisan a szereplők, színészek magánéletét is rekonstruálja, hogy történtek meg az események a valóságban. 

Mindig is érdekelt az oknyomozó újságírás,  és amikor ez a botrány napvilágra került, úgy éreztem egy régi revans első lépését is jelentette a társadalmi paradigmaváltozások idejében karöltve a #MeToo mozgalom megjelenésével. Ugyanis, korszakváltó volt az, hogy 2017-után a sajtó beszámolt Harvey Weinstein által elkövetett szexuális zaklatásokról, erőszakolásokról nők ellen, de az idáig vezető út nagyon nem volt egyszerű az újságíró páros számára, akik felgöngyölítették az ügyet, hiszen az áldozatok nem mertek beszélni a nyilvánosság előtt, azok után hogy amikor beszámoltak másoknak róla, következmények nem követték a vallomásokat, hiába voltak közismertek az áldozatok, mint például Rose McGowan vagy Ashley Judd is. 

Nem számíthattak a film szakmában támogatásra, védelemre pont azért, mert a Hollywood egészét hatja át az a gépezet, amivel a nők kiszolgáltatottak szakmai oldalról, ám az is világosan látszik hogy a probléma egy globális szintű rendszerhiba, mikor a hatalommal rendelkező férfiak, rendere kihasználják a szakmai reputációjukért küzdő, vagy karrierjüket építő nőket, így elérve hogy függjenek tőlük, állandó zsarolási helyzetbe tartva őket azért, hogy megkapják, amit akarnak tőlük. 

Való igaz hogy vannak olyan nők, akik legitimálják a szokást, mert az elfogadást látják az egyetlen megoldásnak hogy előrébb jussanak, de nem gondolnak bele abba a következménybe, hogy másoktól is elvárják majd ezentúl, hogy hódoljanak be, könnyen meglehet hogy a saját lányaiktól. Jogi szempontból a védelem is úgy próbálta legitimálni a történéseket hogy egy "üzleti csere" történt az áldozatok és az elkövető között. A Miramax volt producerének felépített stratégiája hogy ne legyen más választása a nőknek ha boldogulni akarnak a szakmában és Ő bizony megkérte az "árát" hogy haladni tudjanak a karrierjükben, ez a tradíció régen is így volt a térségben a "szereposztó díványokkal"  ehhez példát 2000-es években is láthattunk a filmvásznon a Sikoly 3. részében, ahol a rendszerről is szó volt, ami alapján kiválogattak szerepekre színésznőket,  vagy a kibővített személyi asszisztens-titkárnő titulussal rendre más is hozzátartozott, vagy éppen belsős szemlélőként néma tanú szerepet kellett játszaniuk az egész gépezetben. 

Csak az emberiség fejlődése azon is áll, hogy az ehhez hasonló igazságtalanságokat végre megtanuljunk orvosolni közösen. Vagyis az idősebb generációkat leforrázva érik, ha az újabbak már nem tűrik el hogy a testüket mások kisajátítsák, még inkább ha odáig fajul a helyzet, hogy kiállnak mások mellett is harcias módon. A film lényegi mondani valója is ez, és Megan Twohey, aki Donald Trump egyik abúzus áldozatával is készített korábban riportot, így érte el a bántalmazott nőknél, hogy a múlt fájdalmait maguk mögött hagyják, amit nem tudnak meg nem történté tenni, viszont segíthetnek vallomásaikkal abban, hogy másokat viszont megvédjenek, amellett hogy az empátia szintje is megemelkedik a lelkileg is megerősödött túlélőknek. 

Erről korábban már beszéltem nem egyszer, hogy a sister powernek milyen jelentősége van. Az Ígéretes fiatal nő után Carey Mulligan ismét fontos szerepet kapott az egyik újságírónő szerepében, melyhez Zoe Kazan (Jodi Kantor) és Patricia Clarkson (Rebecca Corbrett) mint főszerkesztő a New York Times-nál is hozta példamutatóan azt a női ideált, akiknek nem pusztán  "click bait" a céljuk munkájukkal, hanem hogy a hiteles írásaikkal  megkíséreljék jobbá tenni a világot, beindítani egy mozgalmat, támogatni az áldozatokat, akik mint utóbb kiderült 82-en voltak a Harvey Weinstein féle szexuális botránynál, de még nagyobb probléma, hogy a rendszer van tele hozzá hasonló hatalmi emberekkel, és ebben a volt amerikai elnök sem volt kivétel. 

Ismerős forgatókönyvek zajlottak a hotelszobákban, melyben munkamegbeszélés, interjú ürügyén lettek leforrázva a nők, hogy voltaképpen se a tehetségük, se hangjuk, se az akaratuk nem számít abban, mi történjen velük, ellenben masszázstól kezdve, a nemi erőszakig minden előfordulhatott, és ha el merték mondani, még őket fenyegették perrel rágalmazás miatt, vagy azzal hogy soha többé nem kapnak lehetőséget Hollywoodban, de elképzelhető hogy az országban sem azon a szakmai területen. 

Fontosnak gondolom kiemelni, hogy még maguk azok az újságírók sem voltak teljesen biztonságban, akik megírták az anyagot, és komoly fenyegető hívásokat kaptak, lehallgatták vagy követték őket folyamatosan. A maga nemében legalább annyira fontos mű lett az "Azt mondta" mint annak idején a "Spotlight" című filmalkotás, ami igaz történetet dolgozott fel az Egyház sötét titkairól. Korábban már a jelenségről az Elit klub könyvajánlójánál is beszéltem, nem mellesleg a film is a "She Said" könyv adaptációja, amit a két oknyomozó újságírónő írt meg, az utat is ahogyan sikerült leleplezni a rendszerproblémát.  Viszont talán azért lett ez a témánál is ütősebb, mert beláthattunk egy az egyben a színfalak mögé. Tudjuk ma már hogy 23 év börtön vár az elkövetőre, így reményt hordoz hogy a reform megtörténjen máshol is, hogy megtanulja mindenki, hogy következményei vannak a visszaéléseknek. 

Továbbá, nem elhanyagolható előrelépés az sem, hogy mostantól előírás lesz a női kvóták betartása a munkahelyeknél, nagyvállalatoknál az Európai Unióban, amivel remélhetőleg csökkenthető lesz a visszaélések száma, hogy ne ez legyen a módja a szakmai boldogulásnak, hanem a rátermettség és szakmai tudás és ebben az ember neme ne legyen hátráltató tényező, vagy éppen visszaélés alapja vagy tárgya. De ehhez mindenképpen meg kellett lépni politikailag is azt a lépcsőfokot, amit remélhetőleg a jog is követni fog segítve a női nem társadalmi felemelkedését. Hosszú az út, de legalább már ráléptünk, bízva abban hogy a változás látható eredményeket és biztonságosabb atmoszférákat teremt minden nő számára generációktól függetlenül is. De ebből a munkából mindenkinek ki kell vennie a maga részét is, hiszen a változás mi vagyunk.

 Jodi és Megan is megtették ami tőlük tellett, a többi már csak rajtunk múlik, hogy a szakmai tevékenységük ne vesszen el, bátorságuk és kitartásuk példa legyen egy új társadalmi norma rendszer alapjaként is szolgálva.