Pazarlok, tehát vagyok - avagy a mértéktelenség mételye

Következő bejegyzésem sem lesz könnyen megemészthető, van egy olyan érzésem. De a remény hal meg utoljára és végérvényesen. Mondhatni a pánik reakció helyzetünkben természetes, hiszen nem tudjuk meddig fog tartani az életünk a karanténban. Szorongunk a történésektől, sokan imádkozunk és kérdezzük miért történt az ami. És ha a tetejébe nem lenne elég, a leghülyébb módon cselekszünk, még a bajok megtörténte után is. Hibát hibára, tegyünk rá még egy lapáttal, egyszer élünk kérdés, hogy meddig? Na nem szándékozom pufogtatni tovább a közhelyeket ebben a bejegyzésben. De a vak is láthatja mennyire zabos kezdek lenni, még pedig azokra, akiket meg kéne menteni, és akiknek segíteni próbálok a magam módján, hogy próbálják másképpen látni a világot, felelősségteljesen, szolidárisan és empatikusan.

Eszem ágában sincs szurkolni a vírusnak, habár az időzítés talán legjobbkor jött, és aki észnél van megláthatja azt, miért tekinthető maga az emberiség vírusnak a Föld számára. Igaz, ebben a fogyasztói társadalom rendszere is "segít" nekünk, hogy egyáltalán más szemszögből tekintsünk valamire.

De a többség reakciója a helyzetre, kristálytisztán látható. Mindenből a legtöbbet, amilyen hamar csak lehet, és az se számít, ha jókora része az élelemnek pocsékba megy. De az enyém legalább, dögöljön meg más, engem nem érdekel. Nem csak a saját hazámra jellemző,  de ez marhára nem vigasztal...

Mostanra pedig már sok tonnányi élelem ment a szemétbe, természetesen nem szelektálva, mert ugyan minek is azt. Mert nem látják mi a probléma mindezzel. Ha megvetted, de nem tudod felhasználni ajándékozd el, add oda annak, akinek nem jutott. Ne légy már ilyen önző és szerencsétlen!

Source: https://www.dailymail.co.uk

Esküszöm még a mókusok, akik azért elég élelmes jószágok és raktároznak mindent, még ők sem ennyire mértéktelenek. Pedig még lopkodni is szoktak, tőlünk emberektől. 

De ez... Hova jutottunk, hova süllyedtünk és legfőképpen hol a gödör alja?

Fogalmam sincs, de ez így nem mehet tovább. Ahhoz hogy legyőzzük a vírust, elsősorban tanulnunk kell a hibáinkból. Visszatekinteni arra hogyan éltünk, szennyeztünk, harácsoltunk, fogyasztottunk, szaporodtunk túl, amit már nem visel el ez a bolygó.

A vírus  eltűnése után sem térhetünk vissza a régi rendszerhez, mert úton lehet a következő azzal, hogy felborult az ökoszisztémánk. Fel kell vennünk a harcot, méghozzá globálisan, de a felkészülés az elménkben kell elkezdődjön azzal, hogy rendet teszünk. Megértjük a dolog miértjét. Istennel vagy anélkül, mert itt mi élünk elsősorban, nem más. Nekünk kell vigyáznunk arra, amit kölcsön kaptunk.

Menekülhetsz összeesküvések mögé, de látod hová vezet, ha nem törődsz a környezeteddel. És most mi vagyunk ketrecben, vagy akváriumokban. Tekintgetünk kifelé az élet felé. A természet gyógyul sebeiből, a levegő tisztul, vizek is talán. Te meg frászban vagy, mert mi lesz így a gazdasággal, pedig új telefont akartál venni, vagy utazni akartál messzire, mert még nem fogtad fel hogy az élet mennyit is ér. És nem csak a sajátod, hanem a természeti kincseinké a biodiverzitásunké.

Most majd megtanulod.

De jó lenne, ha azt is megtanulnád, hogy másnak is szüksége van élelemre és toalett papírra, fertőtlenítőszerre vagy maszkra. Jó lenne, ha a krízis helyzetben nem vágnád magad alatt a fát, hogy tripla áron kínálod a húst a piacon, mert az sem fog megmenteni a csődtől. Jó lenne, ha megbecsülnéd a kapcsolataidat, és gondolnál azokra, akik nem lehetnek együtt, pedig szeretik egymást.

Nézd másik, és mások szemével az egészet. Itt az idő, hogy változzunk, de ez csak együtt sikerülhet. Így nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy a Pazarlásról kelljen értekezni, mikor az előttünk álló feladatok tetemes méretűek, hiszen a vírus elvonultával egy új rendszerben kell megtalálnunk a számításunkat, amibe ez már nem férhet bele.