Ígéretes fiatal nő, egy rendszerhibákkal teli világban

Szép napot kedves követők és olvasók. Mai blog bejegyzésem ezúttal nem a klíma krízisről fog szólni. És még csak nem is filmkritikaként lesz tálalva, mint egy bosszú reakcióként a tegnapi 93. Oscar díj átadás  margójára. 

Már egy ideje akartam erről is szót ejteni a társadalmi témák között, de nem állt össze anélkül, hogy közhelyekkel legyen teletűzdelve a mondani valóm, mert hiába nagyon sokszor klisék és veszélyesen azonos mintázatok szerint történnek meg dolgok velünk. Olyanok is, amikre nem emlékszünk, de el kell szenvednünk, mert ez mondhatni hagyomány, sőt ok- okozati összefüggés arról, ha nőnek születtél akkor megszoptad mint a torkos borz és nincs hatalmad irányítani a dolgokat. Nem nyerhetsz, kódolva van a bukásod és jobban jársz, ha nem vergődsz és idomulsz egy rossz társadalmi rendszerhez és annak embertelen elemeihez. 

Persze, előfordul hogy a látszólag beletörődés és áldozatnak tettetés mögött viszont a mélyben olyan komplex stratégia lakozik, amivel szándékában áll az embernek megleckéztetni mindenkit, akár élete árán is, ha már tettek róla hogy a jelenlevőt pokollá változtatták. Amikor az ember tudomást szerez a jelenben zajló társadalmi igazságtalanságokról vagy akár vele történik ilyesmi, szinte elkerülhetetlen, ha csak gondolat szintjén is eljátsszon azzal, hogyan szolgáltat igazságot egy ügynek. 

Számomra azért is mondhatni egyedi elképzelést vittek vászonra, az Ígéretes Fiatal Nővel, mert bemutatták  egy traumának egy olyan szintjét ahonnan, nem lehet felállni, méghozzá úgy hogy még csak nem is a főszereplővel történt meg szexuális bántalmazás, hanem egy másik személlyel ,aki hozzá közel állt, akár testvéri szintű barátként, lelki társként. Aki viszont nem volt olyan erős, hogy elviselje az erőszak következményeit és öngyilkos lett emiatt. Ennyi elég volt ahhoz, hogy az ígéretes, orvosnak készülő lány élete teljesen felboruljon és ne tudja folytatni azt, helyette olyan ámokfutásba és bosszú hadjáratba kezd (mondhatnánk ezt is), de számolva strigulákat, amiket ő maga is húzogat füzetében majdhogynem csak "közvélemény szintű" kutatást folytat vajon, ha egy nő ittas állapotba kerül mégis hányan használják azt ki szemérmetlenül, van-e olyan férfi aki megálljt tud-e parancsolni ösztöneinek és inkább segítő szándékkal hazakíséri úriember módjára hogy ne legyen baja? 

A kutatás elég siralmas eredményeket mutat, és a nézőt rádöbbenti mennyire általános hogy ez megtörténik napi szinten. A rendező zseniálisan járva el nem mutatja be miután az álrészeg lány felfedi magát mi is történik akár egy "Köpök a sírodra típusú" bosszú szintjén hullákat is sorjázhat vagy tényleg elengedi összes bűnösét, legalábbis az első bemutatott snittnél. Egy biztos a strigulák, és a folytonos bukások, amiket a férfiak elkövetnek. Belelépnek a csapdába és a bűnük egyértelműen megállapítható, önmagán kívül levő személyt akarnak megerőszakolni. 

Soha nem lesz képes rá hogy szabaduljon a veszteség traumájából sem, éppen ezért határozza el hogy a bűnöst megbünteti, méghozzá bármi áron és akár meddig elmegy, mondhatni nem ismer határt. Így haladunk  trükkösen a tragikus végkifejletig, amit ő már nem él túl, de az ügy az ő halála árán mégis megoldódik és nem úszhatja meg az elkövető az egészet. 

Hajlamosak vagyunk azt gondolni hogyha valaki meghal, annak nem lesz hatása a környezetére, a gyász után megnyugszanak és lassan elfelejtik az egészet valahogy, de előfordul olyan is ha valaki közel állt hozzánk, hogy erre nem vagyunk képesek és vele együtt halunk meg részben vagy egészben és csak azért, mert a bűnősök nem nyerik el méltó jutalmukat, nem derül ki, ki tett tönkre mentálisan bennünket hogy csak a halált látjuk megoldásnak a problémánkra, szégyenünkre, fájdalmunkra.   

Itt azonban kitérnék a fent felvezetett gondolathoz is, amikor sorozatban szembesülünk meg nem oldott esetekkel, legyen szó pedofíliáról, vagy kiskorúk ellen elkövetett szexuális visszaélésről, nő gyilkosságokról, családon belüli erőszakról gyilkossággal körítve stb. És akinek csak van egy kicsi kis empátiája, minden esettel újabb sebet kap magára. A szívére, az agy számára is egy pszichológiai hadviselés, mert átérez mindent, bizalmatlan lesz és zárkózott, vagy ennek ellentéteként olyan heves és harcias szellem, aki készen áll kockáztatni nagyot azért, hogy változzon meg az egész rendszer és törjük össze zúzzuk darabjára azt, ami lehetővé teszi hogy életek végezzék egy kukában átvitt értelemben vagy koporsóban ténylegesen. 

Most talán rosszul teszem, de egyre nehezebb lakat alatt tartani mindazt az indulatot, amit kivált az a kupleráj, amit tapasztalok. Azokat a rendszerhibákat, amiket észre veszek saját tradicionális, vallási és kulturális miliőnkben, ahogyan bánunk másokkal és magunkkal is. Ahogy látom hogy már sokszor azt nézik hülyének, aki segítene pl. egy olyan részeg nőn, mint Cassie-volt még ha ő maga csak tetette, de valódi helyzetben ott hagynák az út szélén egy árokban esetleg hányásába fulladva vagy hogy valaki könnyű prédaként megerőszakolja és megölje. Mindezt egy pszichológus nő tolmácsolta, aki természetesen már csak szakmai kötelességből is hazavitte a nőt, hogy ne legyen baja. Hiába voltak vele a gyerekei is. És a történetre olyan gyűlölettel teli kommentek érkeztek egy közösségi oldalon, ami alapján az is felvetült bennem hogy most én mint szolidáris és segítő szándékú egyén, mint a pszichológus is volt engem leköpnének ha példát mutatva segítenék máson nyilvánosan?  

És itt lesz majd érdekes az a történés, ha egy ilyen témát ennyi indulat övezett, mi lesz majd abban az esetben, ha az emberségünkért köveznek meg mert ellenállunk, a sztereotípiáknak és rendre szembemegyünk a rendszerünk igazságtalanságaival.

Olyan tabu döntögető mű ugyanis az, amivel jelenleg kísérletem részeként rendszer hibákat szándékozom kijavítani,  méghozzá olyan stílusban, amiben pont annyira fontos lesz az egyéni felelősség és bátorság hangsúlyozása, amit másokért teszünk meg, olyan húzások és stratégiák részeként próbálok hatást elérni szexuális erőszak leleplezése nyomán többek között, ami mindenképpen társadalmi kritikaként fog lecsapódni, nem ok nélkül. Ezzel a játszma ugyanis immáron nem lesz megnyerhetetlen és nem lesz egyoldalú a nemek szempontjából. 

Érdekes lesz majd látnom, miközben boncolgatják majd pontról pontra, mekkora "hülye volt" és "magának kereste a bajt," "ő tehet róla," "minek ment oda" frázisokat, miközben egy kilátástalannak tűnő szituációban csupán csakis kicsavarta a döntést a másik nem kezéből, hogy eltiporják, pont úgy ahogy a filmben főszereplő egyén is csupán csak azt tette, hogy garanciát vállalva megleckézteti élete tönkretevőjét, és barátja "gyilkosát". 

Megnyugtatok mindenkit, nem történt velem olyan szintű szexuális bántalmazás, ami alapján azt gondolnánk képes lennék az egész világot Kill Bill-é változtatni egy szempillantás alatt. Azon szerencsések közé tartozom, aki az "alapon kívül" úgy mint molesztálás és zaklatásnál rosszabbat nem szenvedett el. De éppen elég az éppen hogy megúszás tudata, plusz azokkal szembesülni, akik nem úszták meg és súlyos károkat szenvedtek mentálisan, egy hiba miatt, egy részegen átbulizott éjszaka miatt, vagy még az sem kell ehhez, elég ha gyengébb vagy a másiknál, ha nem tudsz reagálni, mert sokkol a támadás és mozdulni sem bírsz, csak fagysz, mint egy riadt őz a puskacső előtt. 

De ennél már jóval többről szól az, ha a fagyásból úgy jutsz ki hogy ha nem veled történik meg a baj, képes legyél segíteni másokon. Ne fogadd el, hogy ennek ez a rendje és nem tehetsz semmit ellene.  Ezért már csak a növekvő erőszak jelenlét miatt is, amit tapasztalok, szinte az élet bármelyik színterepén  itt volt az ideje ennek a beszámolónak. Sem nem előbb, se nem később, segítségül hívva 2020 egyik legkiemelkedőbb alkotását a Promising Young Womant, amit tegnap mégis csak jutalmaztak egy Oscar díjjal a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, amit Emerald Fennell kapott meg. 

Végezetül, csak egy jó tanácsot mondanék. A pohár félig üres és félig tele van, részemről még van lehetőség hogy a viszonyokat rendezzük és a rendszer igazságtalanságokat együtt, hogy egy olyan társadalomban éljünk, ahol biztonságban érezheti magát mind a két nem. Hiszen ez lenne a lényeg. Az ilyen művek viszont legyenek intőjelek, a mozgalmak és szervezetek ugyan úgy, hogy ezzel kezdeni kell valamit, mert sokszor olyanok szenvednek a legtöbbet az egésztől, akik még életben vannak, de rengeteg lelki és mentális sebbel, bizalmatlansággal és bosszúszomjjal vannak megpakolva, olyan indulatokkal, amiket féken tartani már igazán nehéz, ha a rendszer szintű problémát nem tudjuk kezelni együtt. És az én türelmem is véges természetű, nem határtalan, holott minden erőmmel kerülöm a kollektív bűn kivetítését és az ítélkezést. De nem kéne megvárni hogy a cérna elszakadjon...