Igényünk egy Belső Változásra!

Üdvözöllek benneteket ismét kedves olvasóim! Kisebb szünet után újra itt vagyok, hogy boldogítsalak titeket gondolataimmal és ismét magyarul teszem ezt meg. Habár a téma, amiről szó lesz az egész világon probléma és nem csak a Pandémiának köszönhetően.

Ahogy az angol bemutatkozó szövegben olvashattátok, nem csak ökológiai problémákkal foglalkozom, hanem társadalmi jellegűekkel is, amikre kihatnak a kedvezőtlen ökológiai, de politikai változások is. Első angol nyelvű anyagaink között korábban olvashattatok arról a szervezetről aminek önkéntesen, de követe vagyok már több éve, és ami tulajdonképpen megmutatta számomra az irányt, hogy igenis másokkal is kell törődnünk.

"A Queen olyan amilyennek én mondom!" -hangzott el a nagy sikerű Bohemian Rhapsodyban Freddie Mercury szájából, de a Future - Traveler olyan, amilyenre igény kívánkozik, és formálható gyurma módjára. Ezért folyton alakul is ahogyan szükségünk van értékes gondolatok közvetítésére.

Jelesül most hogy, sajnálatosan egy politikai hatalommal való visszaélést szenved el társadalmunk, mégpedig a pandémia ürügyén. Pedig a probléma igen súlyos méreteket ölt most a karantén időszaka alatt, sok családban, és igen sajnos globális szinten, a  bezártság megnövelte a családon belüli erőszak elkövetésének mennyiségét. Az esetek számai megnövekedtek Európa fejlett államaiban is, és ez alól a mi hazánk sem tekinthető sajnos kivételnek. A magyar parlamentben azonban az immáron 6.éve húzódó Isztambuli Egyezmény ratifikálásának végleges eltörlését jelentették be szégyen szemre, pár napja. (Holott már az Európai Unió jó pár éve zéró toleranciát hirdetett az erőszak ellen és ehhez a tagállamok jókora része, csatlakozott, hogy az elkövetőket megbüntethessék megfelelően.) Ezen kívül a magyar kormány prominens férfi tagjai nem egyszer léptek fel már szexista módon, női képviselőkkel szemben is.

Az Egyezmény eltörlésének híre futótűzként terjedt el a hazai médiában, és sok emberben keltett felháborodást, főleg most hogy a felhatalmazási törvény ürügyén, de a súlyosan fenyegető társadalmi probléma ellenére söpörték le a megoldandó politikai teendők listájáról.

Így most ez a felület, egy fajta metamorfózison átesve szócsőként is fog működni, ez a belső változásra való igény, amellett hogy természetesen ígéretemhez híven szakértőkkel készített interjúkat is olvashattok majd a klíma válságot szem előtt tartva. De úgy gondolom, nem csak a környezetünkért kell harcolnunk, hogy rendet tegyünk,  hanem a belső lelki világunkban is szükséges egy jó alapos nagytakarítás. És erre most van időnk talán a legjobban, hogy odafigyeljünk másokra.

Ezért nagy örömmel jelentem be az első vállalkozó szellemű interjú alanyomat, aki hajlandó volt megosztani férfiként nekem és a HeforShe Magyarországnak gondolatait érzéseit a témával kapcsolatban. Lőrincz Csabáról annyit érdemes tudni, hogy volt passzív szenvedője az erőszaknak, ennek ellenére viszont az évek során aktív cselekvő és feminista férfivá változott. A szervezetünk nagyon büszke rá, hogy sajtó referensként bennünket is támogat munkásságával. Így fogadjátok nagy szeretettel, a vele készült online interjúmat. 

Passzív áldozatból - Aktív cselekvő:

Férfiak történetei az erőszakról

Semmi jellegzetes nem jut eszembe most, önmagamra átlagos gyerekként tekintek, de a környezetem erről nyilván másképpen vélekedett, mivel az iskolában nem találtam meg a helyem.

   2.       Mikortól érezted először, hogy bántalmaztak fizikailag és lelkileg? Hogyan történt ez pontosan, meséld el nekünk.

Ez nem ilyen egyszerű, nem tudod azonnal ráfogni, hogy ez bántalmazás. Az iskolai bántalmazás fogalma ma sem általánosan ismert kifejezés, különösen a tanárok körében. Először csak furának éreztem, aztán kellemetlenné vált a legbarátságosabbnak szánt gesztusaimra adott reakciókat. Aztán, amikor meguntam ezt, blokkoltam a kommunikációt. Furcsa dolog, hogy ilyenkor a környezet egy ideig zavarodottan vár hiába bármit tetteiért. Ám ez csak időleges, egy idő után durvább módszerekhez folyamodnak.

3.       Mit éreztél akkor?

Röviden magányt. Azok a gyerekek, akikkel akkor összekényszerítve éltem lényegében mára idegenek. Akikkel rendeződött is a viszonyunk, azokkal felnőttként barátkoztunk össze.

4.    Érezd-e felnőttként hogy a mai napig hatnak-e rád ezek az érzések? És ha igen milyen formában, hogyan nyilvánul ez meg?

Természetesen. A hidegségemen, a távolságtartásomon, a nyugalom iránti igényemen tükröződik minden sérelem.

Nem jártam én se mindig ezen az úton. A téveszmék, a sulykolt hazugságok, a frusztráció még a zárkózott, sőt, különösen a legzárkózottabb emberekhez talál utat. Az incel fogalma is viszonylag új számomra. Hogyan lehet valakit önkéntelen cölibátusba kényszeríteni? Abszurd maga a felvetés is. De ha válaszolni akarok a kérdésre, nálam az elsődleges, hogy a közvetlen környezetem jól érezze magát. Ha ezt a puszta kommunikációval nem tudom elérni, inkább távozom, önként, mert nyomaszt a dolog. Szerencsére az emberek bizonyos szinten vevők a humoromra. Ez sokat segít.

6.    Volt-e részed olyan szituációban, amikor meg kellett védened valakit?

Érdekes kérdés, sokáig magamat sem tudtam, mertem megvédeni, nem attól féltem, hogy nem vagyok elég erős, nem volt összehasonlítási alapom. Soha nem keresetem a bajt. Féltem tőle, hogy bajba kerülök, ahogy néha ma is. Aztán egy alkalommal szemtanúja voltam, hogy az egyik osztálytársam bánt egy nálunk jóval kisebbet. Ott elpattant bennem valami. Nem akkor és ott mentem neki, amit szégyenlek is, nem is, kivártam, míg olyan környezetbe kerül, ahol emberelnie kell magát, és ott mentem neki. Persze büntibe kerültem érte, de onnantól működik ez a védelmi ösztönöm.

7.    Mit gondolsz, miért voltál képes erre?

Erre a választ soha nem is kerestem. Nyilvánvaló volt számomra. Tisztán és elemien éreztem úgy, hogy nem akarom elviselni azt a nyomorult érzést, amiből sokan táplálkoznak. Azt, hogy bármit megtehet. Ma már én se vagyok olyan jóindulatú, mint anno. Igen, sok esetben bántani akarom ezeket a kegyetlenséget hobbiként űző embereket. És nagyon oda kell figyelnem, hogy ne lépjem át azt a bizonyos határt. Nem vagyok benne biztos, hogy nem tettem már meg.

8.   Férfiként mi a véleményed az Isztambuli Egyezményről?

A legőszintébben úgy gondolom, hogy a 21. században jogi nyilatkozatban kell biztosítani valamit, aminek elvileg természetesnek kéne lennie, egyszerűen abszurd. Hát még, hogy ennek törvényesítését pitiáner politikai kifogásokkal mulasztják el. Mert itt már szándékos mulasztással gyanúsítom a kormánypárt több prominens tagját.

9.  Van-e ötleted esetleg hogyan változzon meg a tartalma, ha szükséges, szigorítanál vagy lazítanál jobban rajta?

Nagyon egyszerű a probléma, még mindig nem kompatibilis módszerekkel próbáljuk az üzenetet eljuttatni a célközönséghez, sokszor olvastam az egyezmény tartalmát. Ezt jól lekommunikálni, nem úgy fogjuk, ha 14 órán át ismételgetünk mantrákat.

Éppen a minap olvastam egy számomra érdekes hírt, a filmtörténet női rendezőiről forgatott egy dokumentumfilmet Mark Cousins. Nem ismerem a munkásságát, de úgy gondolom, hogy egy ilyen jelentőségű anyagot hiba 14 órába tolni. Ki fogja ezt önként megnézni? Viszonyításul a Harry Potter és a Bölcsek Köve című film a végső vágás előtt 24 órás anyag volt, mégis megvágták, a film siker lett, noha ma nem népszerű nézeteket hirdet, és nem kellett hozzá szabadnapot kivennie az érdeklődőnek. Nagyjából ehhez tudom hasonlítani a problémát. Félek, sokszor többet ártunk, mint használunk.

10.  Mondhatjuk fizikai erőszak által elszenvedett áldozatból lettél aktív cselekvő végig menve egy csomó pszichológiai lépcsőfokon.

-Milyen tanácsot adnál a férfiaknak, hogy megértsék, miért van szükség a jogi védelemre, és az aktív közreműködésükre?

-És van-e esetleg ötleted hogy mit tehetnétek együtt másokkal, hogy jobb legyen a helyzet?

Sok mondanivalóm lenne a férfiaknak, ezek közül sajnos nagyon kevés, ami kulturált, és egy sem, ami elfogadható. Be kell látnunk, hogy a bárminemű korlátozás, amit bárkire rákényszerítünk nem más, mint a korrupció legelemibb formája. Ez a társadalom versenykorlátozó tevékenysége. Mert mi történik azzal, hogy a nők képességeit letagadjuk? Lényegében a mezőny felétől megszabadultunk. És ezt gazdasági környezetben kemény kartellezésnek hívjuk.

Én se akarok belenézni abba a tükörbe, ahonnan a képességeiket elfojtani kényszerülő nők csalódása néz vissza. Megriaszt a gondolat.

11.  Mi a véleményed a családon belüli erőszakról, aminek a száma megnövekedett a mostani karantén alatt szinte a világ bármely pontján? Mi lehetne a megoldás erre a problémára?

Ugyanaz a tükör, amibe nem tudok belenézni. Sokszor azért kell hidegnek, szenvtelennek maradnom, hogy ép ésszel felfogjam a felelősséget, aminek nagyon ritkán tudok csak megfelelni. A véleményem, hogy a kormánynak, különösen, ha igazán keresztényi akarna lenni, legalább annyi irgalmat kéne gyakorolnia, hogy ne kényszerítse tűrésre a bántalmazottakat. Erre a járvány sem adhat kifogást.

Mi lesz, ha vége a járványnak, hány bántalmazás, végső esetben emberölés maradhat megtorlatlan. Meg kell értenünk, hogy minden ilyen eset pszichiátriai kórkép társadalmunk elfajzásáról. Mellette hozzá kell tenni, hogy szociopata tendenciák kialakulásához is hozzájárul az egyénben.

Ha egy ember azt látja, hogy akár egy gyilkosság is megúszható retorzió nélkül az esély hatványozottan nő, hogy az alanyból elkövető válik. Ezt bizonyítja Fromm kutatása is.

Pálinkás József, Lőrincz Csaba és a sor elkezdődik, nagyon reméljük hamarosan még több férfi fog nyilatkozni nekünk, és osztja meg majd gondolatait, érzéseit, és véleményét a témával kapcsolatban. Mert erre minden eddigi jel szerint nagy szükségünk van, hogy az újra indított társadalmunkban jobban kezeljük ezeket a társadalmi kérdéseket. Ilyen pl. a családon belüli és párkapcsolaton belüli erőszak, a nemi egyenjogúság kérdése is. Ezek mellett sem mehetünk el szó nélkül, csak úgy, mint a környezeti és ökológiai problémák mellett.