Mr. Lawrence a kandalló előtt ült kényelmesen karosszékében a lobogó tűz megvilágította arcát, aranyra színezve ezüstös szakállát. Az idő nyomott hagyott az arcán, de mosolyráncai csak még jobban kiemelték szikrázóan zöld szemeit, melyek büszkeségtől csillogtak, ahogy rátekintett öt unokájára. Razimra (13 éves), Samirára (12 éves), Hadzsidra (9 éves), Miára (8 éves), és Elvirára (6 éves).

Öt kis eleven gyermek játszott körülötte boldogan, egy-egy kontinens szülöttei voltak és mindegyikük örökbefogadott, de abban az időben már ez nem számított ki honnan származott, hiszen mindannyian a Föld "gyermekei" voltunk immáron a Terrán Köztársaság lakóiként.

Nagyapaként a volt krónikás és egykori újságíró, mely legendás cikkek alkotója, fantasztikus történeteivel kápráztatta el a csemetéket. Szeretett nekik mesélni minden este lefekvés előtt. A nap fénypontja volt önmaga számára is hogy újra és újra elemében lehetett történeteit mesélve, amik többnyire a jövőről szóltak. Sosem vágyott másra, mint szórakoztatni közönségét. Az írásra mindig is hivatásként és küldetésként tekintett, nem csak munka volt a számára. Mint ahogy azt sem hagyta figyelmen kívül, mennyire fontos használni a humort és a szarkazmust műveiben. Nem volt könnyű elindulnia ezen az úton, sokszor találkozott elutasítással. De végül révbeért, kitartásának köszönhetően, mert mindig a jövőt tartotta szem előtt. De ezen az estén, a gyerekek olyan kéréssel álltak elő, ami Önmagát is meglepte.

- Nagyapa mesélj nekünk a múltról - kérlelte őt a legnagyobbik a 13 éves, Razim

-A múltról?

- Igen, amikor te és a mami még a Földön éltetek. -mondta Mia

- Szeretnénk hallani! Kérlelték a többiek is.

- Légyszi nagyapi! -toporzékolt Elvira

Hát elérkezett ez a nap is. Titkon reménykedett benne hogy, minél később lesznek kíváncsiak a gyerekek arra, mi történt a múltban. Mi történt a szülőhelyünkkel és miért kellett elhagyunk azt. A múltról akartak tudni, amit olyan szívesen elfelejtett volna, mert annyi fájdalommal telt visszagondolnia rá. Annyi hiba és ostobaság övezte a tönkretételét, hogy nem akart a legifjabb generációnak fájdalmat okozni és ekkora terhet rájuk rakni. Viszont be kellett látnia, minél hamarabb szembesülnek a gyerekek az igazsággal, annál biztosabb, hogy nem fogják elkövetni azokat a hibákat, amiket az akkori civilizáció megtett. Ezért elhatározta, hogy elbeszélés helyett, egy színes történetben meséli el mindazt, amit átélt. Mélyet sóhajtott, végül aztán beadta derekát.

- Rendben hát legyen, essünk neki.

A csodás Földünk tele volt szépséggel és erővel régen, amikor még a mama is kislány volt szinte.

Ez a hely rengeteg embernek ás állatnak adott otthont, több milliárd élőlénynek. Elefántnak, oroszlánoknak, koaláknak.

- Koala?

- Igen egy medve féle volt, ami kizárólag csak egy eukaliptusz nevű növényen élt. Csak Ausztráliában éltek, az volt a legkisebb kontinensünk egy nagy sziget volt tulajdonképpen.

- Egy sziget tele macikkal ­- ámuldozott a legkisebb, pici lány Elvira.

- Bizony sok kincset lehetett felfedezni, csodálatos rejtélyeket, amiket a mamival meg is tettünk. Úgyhogy erről is fogok nektek mesélni.

- De papa mi a Földről szeretnénk hallani!

- Türelem Razim, mire a végére érek, már mindent tudni fogtok.

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem, de mégis, volt egy fiatal csodálatos ember, akinek volt egy küldetése. Még pedig az hogy megmentse azt a helyet, ahol élt. Önmagát jövő utazónak nevezte el, hiszen állandóan a jövőt kutatta és kereste.

- Miért kereste a jövőt?

- Mert benne élt. Szinte sohasem tudott a jelenre összpontosítani, mert a jövő megszólította és nem hagyta nyugodni. Emellett pedig nem is magával törődött inkább, hanem szerette volna figyelmeztetni a föld lakóit egy közelgő nagy változásra, ami majd át fogja alakítani az addigi életüket, mindenkiét. Gondolatait mindenkivel meg akarta osztani, de sokan nem hittek neki. Bolondnak és különcnek tartották, az akkori társadalom kirekesztette. Így elég magányos is volt. Akkoriban kezdtek elolvadni a jégsapkák, és gleccserek, valamint a jég is Grönlandon, Alaszkán Szibériában.

- De miért olvadtak el?

Ez egy rendszer, amit meg kell értenetek. Ha túl sok szén-dioxid kerül bele a légkörbe, akkor az, jelentősen növeli a bolygón a hőmérsékletet, ami megolvasztja a jeget és megemeli a tengerszintet. A sugarakat pedig nem veri vissza már semmi és melegszik a légkör, ami zavart okoz az időjárásban is. Túl sok szén-dioxid termelés több okból keletkezhet. Az egyik kiváltó ok, azaz erdőirtások voltak, pont azokon a helyeken vágták ki a fákat, ahol a legtöbb oxigén volt az esőerdőknél, az Amazonasnál, Kongói medencénél, és Indonéziában.

- De nálunk tilos fákat kivágni!

- Igen Samira, ez egy fontos lépés volt abban, hogy az emberiség egy kis része túlélje a klímaváltozást. De az akkori világ vezetői ezeket nem vették figyelembe. A profit mindig előbbre való volt számukra, mint a természet megvédése, és tiszteletben tartása. Azokat pedig, akik tenni akartak volna ellene, azoknak az életét megnyomorították jobb esetben, rosszabban pedig meghaltak.

Mivel a légkör eléggé szélsőséges időjárást okozott, valahol szárazságot és hőhullámokat ott hatalmas erdőtüzek keletkeztek, több millió hektáron keresztül égtek Szibéria erdői, Amerikai fenyvesei. A szárazság pedig lakhatatlanná tette milliók otthonát, éhség és szomjúság szinte általános volt az afrikai kontinensen és Ázsia egyes részein is. Máshol meg olyan viharok és árvizek keletkeztek, amik megnyomorították az ottani lakosságot. Nem hittük el hogy létezhetnek halálos jégesők, hogy a szárazföldi területeken pusztító tornádók, jöhettek létre Európában. Ott ahol melegnek kellett volna lennie havazott, kenguruk ugráltak végig a havas mezőn. Ahol jégnek kellett volna lennie a nyári évszakoktól függetlenül melegrekordok dőltek. Hóviharok helyett, villámok cikáztak az égen és zivatarok keletkeztek.

Hősünk egyre kétségbeesettebben próbált mindenkit figyelmeztetni, a világháló segítségével és próbálta felkutatni azokat a személyeket, akik szintén aggódtak a jövőjük miatt. Cikkeken keresztül kommunikált, mások és saját gondolatait is megosztva. Mert mindazt, amit akkor az emberek átéltek Ő előre látta és azt is mi lesz a vége az egésznek.

A Föld haldoklott. Tudta azt is, hogy nem véletlenül lesznek öngyilkosok az állatok a tengerekben tömegesen azáltal, hogy megváltoztak a tenger áramlatok és a hőmérséklet. Pusztultak az élőlények a tengerekben a felmelegedés miatt, és nem tudtak tájékozódni sem többé pl. Viziemlősök, cetek. Tudta azt, ha egyszer a jégtáblák elolvadnak, nem csak a tengerszint fog emelkedni elsöpörve városokat, falvakat, hanem felborul a Föld ökoszisztémája is.

- De miért nem hallgatták rá, mikor maguk is látták ezt?

- Ez egy nagyon jó kérdés Hadzsid

- A tények megléte, tudósok beszámolói nem voltak elégségesek az emberiség többségének ahhoz, hogy globálisan kiálljanak érte. Cserben hagyták, és kínozták tovább. Minden figyelmeztetés ellenére tovább szennyezték a levegőt, a vizeket, a földeket is. Komplett szemét szigetek emelkedtek ki minden óceánban műanyagokból, amik szintén veszélyt jelentettek a tengerek élővilágára. Immáron nem csak az olajszennyezés volt probléma.

- Mi az a műanyag?

-Egy olyan anyag, ami nem tud lebomlani, és megmarad az idők végezetéig. Ma már nem használjuk, be van tiltva. Voltak olyanok, akik az utolsó pillanatban, felismerték a probléma nagyságát mondhatni a jövő utazónkhoz hasonlóan kezdtek el gondolkodni, és a többségük pontosan annyi idős volt, mint ti most. A fiatalok és a gyerekek mozgalma kezdte el beindítani a társadalom önvédelmi reflexét is.

Greta Thunberg, egy svéd kislány hívta fel a figyelmet először a klímaváltozásra, úgy hogy minden pénteken iskola helyett tiltakozott, ez volt a Fridays For Future mozgalom kezdete. Csakhogy ez nem volt elég, hiába volt a végén globális méretű a tiltakozás. Pedig csoportok és közösségek ezrei kongatták meg a vészharangot, világszerte, hogy változtatnunk kell.

Egyre több demonstrációt tartottak, a békés tiltakozás, fokozatosan váltott át radikális klímaforradalommá. Brazil nagykövetség előtt tiltakozott az ifjúság Londonban, de a világ összes pontján nem nézték jó szemmel már a pusztításokat. De a hatalom és törvény a vezetők kezében volt, akik nem hitték el, hogy komoly baj van, viszont mindent megtettek, hogy a népeket egymás ellen haragítsák, addig sem törődik a társadalom azzal, hogy a kizsákmányolásoknak milyen következménye lesz. Nem törődtek a holnappal, maximum pár józan vezető volt az, aki mérlegelve a helyzetet megpróbált politikai szinten is harcolni Földünkért.

Európa vezetője 2019-ben Ursula von der Leyen határozottan állt az ügy mellé az utolsó pillanatban. De már azt senki sem sejthette előre, hogy mindezzel mennyire elkésett mindenki 2019 szeptemberében. Pszichológiai hipnózist alkalmazva, tömegmanipuláción keresztül elhitették, hogy lehet még esélyünk csak össze kéne fognunk, hogy tegyünk a Földért. De aki hajlandó volt utána olvasni, szembesülhetett a kegyetlen igazsággal, hogy nincs tovább. Ötven fokos napi hőmérsékleteket, tartós vízhiányt semmilyen élőlény nem tud átvészelni hosszútávon, pláne nem milliárdan. Nem segített az sem hogy az alternatív energiagazdálkodás helyett, anyagi szempontok miatt az atomenergia használatát erőltették.

- De papa az be van tiltva!

- Tudom Mia, de régen más volt helyzet, ami nekünk már természetes, hogy azt használjuk, amit a természet ad kiegészítve technikai vívmányokkal, az akkoriban ritkaság számba ment. És nagy árat fizettünk meg ezért, a butaságunkért és a kapzsiságunkért. De nem merem azt állítani, hogy ezt meg lehetett volna akadályozni, ehhez nem egy ember elszántsága szükséges. Hanem a népesség többségé és olyan vezetőkké, kormányoké, elnököké, akik tudják mit jelent az a szó, hogy felelősség. Ők nem tudták, vagy nem akarták tudni. Ti is tanultatok róluk az iskolában Donald Trumpról, Kim Jong Un-ról, Vladimir Putyinról. Minden terrán polgárnak megtanítják az elrettentő példák megtestesítőit, hogy soha ne felejtsék el mekkora kárt is okoztak az emberiségnek.

2020-as évek elejére felolvadt az Antarktisz és Arktisz, és nem sokkal ezután nem telt bele fél évbe a víz elöntötte Hollandiát egészen Luxemburgig nyomult be északról, délen Olaszország területei kerültek víz alá. Velence, Milánó a múlté lett. Amerikában a teljes keleti part eltűnt, szisztematikusan és fokozatosan, de az egész világon a víz utat tőrt magának,és rengetegen vesztek oda már akkor, és még többen kezdtek vándorolni a kontinensek belsejébe, ahol azt képzelték biztonságban lehetnek.

Már ezelőtt is probléma volt a bevándorlással. Afrikai és ázsiai menekültek indultak meg Európa felé, hogy otthonra és biztonságra leljenek, mert vagy polgárháború miatt kellett elhagyni szülőföldjeiket vagy már akkor nem jutottak se élelemhez se vízhez, munkalehetőségekről nem is szólva. Vezetőknek meg fontosabb volt gyűlöletet gerjeszteni azok ellen, akik segítségre szorultak ahelyett, hogy megakadályozták volna, hogy elvándoroljanak az emberek ezzel is növelve a káoszt.

-De papa nem volt egyenlőség akkor? -kérdezte Razim

Hiába a gyerekek, akik már békében és nyugalomban, de legfőképpen egyenlőségben nevelkedtek fel nagyon furcsa volt számukra olyat hallani, hogy valaki értéktelen vagy ellenség, gyűlölet, háború. Nem akarta nagyapjuk megmondani az igazat, hogy a hozzájuk hasonló gyerekek millióit ölték meg, csak azért mert a bőrük sötétebb volt. Ezek a gyerekek testvérek és szeretik egymást, nem érdekelték őket, hogy nem egy néphez tartoztak vagy az, hogy az egyikük lány a másik fiú. Nem volt kirekesztés köztük. És most el kéne mondania azt is, hogy a lányokat alsóbbrendű lényeknek titulálták, mint a fiúkat. (Mérgezzem meg a lelküket az igazsággal? Hogy tudnám ezt velük megértetni azok után, hogy a köztársaságunk vezetője maga is nő?)

- Papa jól vagy? -kérdezte Elvira

- Igen angyalom ne aggódj miattam. Csak olyan sok változást kell, nektek elmagyarázzak, mivel volt másabb régen hogy ez eléggé megterhelő a papának, mert szégyenteljes is.

- Folytassam szívem én? Érkezett meg egy kedves holdvilágarcú, hosszú ősz hajú asszony, szemei, mint a mogyoró olyan barna volt, gyengédséggel tekintett férjére.

- Megtennéd, kérlek? Szeme sarkában próbált küzdeni egy könnycseppel az öregúr, majd felállt a székből és szájon csókolta kedvesét aztán kiment levegőzni egyet a partra, amíg az asszony leült a karosszékbe, hogy folytassa a jövő utazó történetét.

- Mami miért nem volt egyenlőség? -kérdezte Samira

-A múltban a társadalmunk egy hierarchia szerint épült fel, ahol nem szerint, vallás szerint, és bőrszín szerint különböztették meg az embereket, kategorizálták őket. A nőket alsóbb rendűnek tekintették, mint a férfiakat. Kevesebbet is kerestek, holott többet dolgoztak, a munkahelyük mellett a háztartást is vezették.

- Ez nem lehet igaz! Kelt ki magából Razim. Samira, Mia, vagy Viri a testvéreim abban a világban nem lehetne egyenlő velem?

- Nem Razim, és ami azt illeti az a világ nem ismert volna el benneteket testvéreknek sem. A ti szüleitek mind olyan helyről származtak, amik megsemmisültek. De mi örömmel vállaltunk el a felneveléseteket ebben az igazságosabb rendszerben. Az első perctől kezdve, ahogy megláttunk titeket a papával tudtuk, hogy csak veletek leszünk boldogok. Persze az újjáépítés időszakában ez nagyon nem volt könnyű. De erről majd később mesélek nektek. Tudjátok ismertem személyesen a jövőutazót- mosolygott az asszony.

- Hű komolyan? -Ámuldozott Samira

- Igen, egy végtelenül jószívű, idealista lány volt tele tervekkel és ambíciókkal. Aki teljesen mást akart csinálni, embereket akart a munkájával és a kreativitásával boldoggá tenni. Nem akarta Ő megváltani a világot és megváltoztatni, de rá kellett döbbennie, hogy az élet nem mindig azt adja, amit szeretnél, hanem amire szükséged van abban az esetben, ha tisztában vagy vele mi a prioritás az életben.

Erős és bátor volt, arra született, hogy áttörje a határait. Empatikus, de ugyanakkor kemény, éleslátó és gyors gondolkodású. Ám ezeket a tulajdonságokat akkoriban nem értékelték. Rengeteget szenvedett ettől, és a végén eljutott oda, hogy megkérdezze miért született erre a világra? Van-e valami értelme hogy itt van most? És mivel azt akarta, hogy a jövőt önmaga is megtapasztalhassa, hogy egy nap valóban azt tehesse, amit szeretne, ahhoz meghozta azt az áldozatot, hogy felvállalja önmagát. Felmérve képességeit, amiben a legjobb volt és mindent, amit tanult és gondolt átadja az embereknek, hogy esélyük legyen a túlélésre. Aztán észrevette, hogy már nincs egyedül azzal, akik tudni akartak a jövőről. Mert ha a jelenben és jelennek élsz csak, elmulasztod az esélyét annak, hogy tovább fejlődj te és a közösséged, hogy létrehozhass egy jobb és egyenlőbb világot.

A Föld amellett, hogy ezer sebből vérzett, amit a pusztítások okoztak, egyszerűen megtelt nem egészen 9 milliárd embert nem tudott már ellátni. A termények jó része elpusztult a szárazságban vagy az özönvíz szerű esőzésekben. Hiába voltak nagyszabású kampányok, hogy csökkentsük a népességet, fogamzásgátlás támogatásával, a fejlődő országok felzárkóztatásával azért, hogy az egyenlőség felé haladjunk, a vezetők a legrosszabb módját választották, hogy védjék határaikat a menekülő embertömegek elől, közben meg ösztönözték továbbra is szaporodásra az embereket. De inkább védték a hatalmukat és az életszínvonalukat, mint sem józanul segítettek volna visszaállítani az egyensúlyt, hogy nagyobb eséllyel éljék túl a krízist. Féltették a vagyonukat, pedig azt már a túlvilágon sem tudták felhasználni.

- Miért ilyen vezetőket választottak meg az emberek Mama? -kérdezte Mia.

- Őszintén nem tudom megmondani. Az oka bizonyára eléggé összetett jellegű. Hiszékenyek voltunk és kényelmesek. Egy olyan rendszert alkottak meg, aminek az alapja az volt, hogy élj úgy, mint mindenki más. Aludj, dolgozz, fogyassz, adózz minden nap. A többit hagyd ránk, mi értünk hozzá, neked nem kell törődnöd semmivel, csak szavazz ránk, és mi mindent elintézünk és gondolkodunk helyetted is. És ez odáig fajult, hogy azt is megszabhassák, hogyan érezzél mások iránt, akik különböznek tőled. Vallásban, gondolkodásban, nemben, egészségi állapotban. Eldöntötték, hogy ki az, aki értékes, ki nem. Ki a jó és ki a haszontalan anélkül, hogy tudták volna milyen ember valójában. És mi mindent hagytunk, de a Földet nem lehetett lekenyerezni úgy, mint a lakóit. Ő megbosszulta azt, ahogyan bántak vele. Amíg ő tombolt, a béke nyoma sem maradt meg rajta mivel azok, akik milliók, milliárdok feje felett döntöttek Istent játszva, elkezdték erőszakkal csökkenteni a klímamenekültek számát.

2025. május 1.

Ez volt az a pont, amitől a jövő utazó mindig is tartott, vissza-visszatérő rémálmaiban kísértette egy nagy háború gondolata, ahol látott tömegeket menetelni egy lángsírba lezuhanva a szakadékról. Az emberiség furcsa halála kezdett kibontakozni, mert ahelyett hogy a bajban segítettük volna egymást, Amerika Afrikát, Európa Ázsiát. Fegyvert rántottunk egymásra és a legrosszabb, hogy erre a gyűlöletre a nemzetállamok vevők voltak. Nem kellett kényszeríteni őket, hogy kötelességed megölni a bajban lévőt, a sérültet, a mást, sőt azt is, aki viszont segíteni akart bárkinek a túlélésben. Így hősünk célponttá változott, akit le akartak vadászni minél előbb.

-Neee ugye nem bántották, Mami mondd, hogy nem!

Elvira hisztérikus zokogásban tört ki, annyira megijedt szegény. A többi gyermek is feszült figyelemmel kuporodott előttem, összekapaszkodva, mintha attól félnének, hogy elszakítják őket egymástól, mintha nekik is bajuk eshetne itt most 2060-ban. Mert átérezték mindazt, amit az őseik érezhettek. Hiszen tudták, hogy régen a másokhoz tartoztak volna.

- Megpróbálták. Mindig is harcolnia kellett azért, hogy elérhesse, amit akar és sokszor ezt igen visszafogottan kellett megtennie. Háborús helyzet nélkül is társadalmunk megosztottságban élt nagyon sokáig látszólagos békében. Harcolnia kellett, hogy elismerjék végzettségét, képességét. Aztán azért, hogy a társadalom vegye komolyan a szociális problémákat, majd a globálisakat, végül pedig a természeti katasztrófákat, és az emberjogi visszaéléseket. De akkor elérkezett az ideje annak, hogy kilépve a névtelenség és az éter rejtekéből felfedje magát, hogy segíthessen személyesen. Immáron a gondolatok mögött ott volt az ember is, aki tovább folytatta küldetését, háborús tudósítóként.

- Mama a papa ismerte a lányt? Mert ő is tudósító volt meg újságíró régen. -kérdezte Hadzsid

- Igen Ő is ismerte, a barátunk volt nagyon régen. Segítettünk neki mi is, amiben csak tudtunk, hiszen a háború alatt meg kellett tanulnunk úgy kommunikálni a külvilággal, hogy ne találjanak ránk. Embereket bújtattunk el és láttunk el élelemmel, próbáltuk életben tartani őket, ameddig csak lehetett. De nagyon nehéz idők voltak. Ösztönöztük az árvák örökbefogadását, hogy a gyerekeknek esélyük legyen túlélni ezt a káoszt. Soha nem hittem volna, hogy meg tudjuk értetni a szülőkkel, hogy ez az egyetlen esélyük, hogy egy jobb világban elérhessék az egyenlőséget, hiszen a végtelenségig nem tudtunk mindenkit bújtatni. A szállítás még veszélyesebb volt bár egyszer megpróbálkoztunk azzal is, hogy komplett családokat menekítettünk át a határon nyugat felé.

Nem volt pánik. Senki nem akart bántani bennünket, vagy megölni, vagy bosszút állni. Ezek az emberek hálásak voltak mindenért, amit kaptak tőlünk. Nagyon lassan 2030 vége felé a Szövetség megerősödött a túlélő országok között és a diktatúrák kezdtek felbomlani. Utolérte a végzet a Brazil elnököt. Bolsonarot a népharag teljesen elsöpörte miután elzárta az élelmiszer szállítmányokat az emberek elől. Az emberek követelni kezdték a fairtások beszüntetését. Trumpot egy felvonuláson lőtték le, Putyint agyon kövezték. Mindenki sorra került, aki rettegésben tartotta a többséget, közben a klíma nem javult, mert háborúban még annyira sem törődtek az emberek azzal hogyan éljenek csak annyi számított, hogy túléljenek. Sajnos sok veszteségünk volt nekünk is és nem volt már maradásunk főleg azért, mert üldöztek bennünket. Közveszélyes bűnözőknek lettünk kikiáltva, így el kellett menekülnünk a viszonylag biztonságos otthonunkból. El kellett érnünk egy hajót a Szövetség egyik mentő hajóját, ám ekkor megtörtént a legnagyobb tragédia, amit az emberiség sajnos elkövetett. A vesztésre álló országok újfasiszta szervezete megszerzett egy atombombát a káoszban, felfordulásban. Fogalmuk sem volt mekkora pusztítást okozhat ez, de a fanatikusokat ez nem érdekelte és felrobbantották Európa közepén nem törődve saját életükkel sem. Mi már a hajón voltunk úton a Szövetség szívébe, új New Yorkba, hogy új életet kezdjünk, amikor ledobták a bombát. A jövő utazóról pedig többé nem érkeztek hírek, se az interneten, se máshogyan.

- Meghalt? -kérdezte Razim. Arca szomorú, fekete szeme csillogott a könnyektől.

- Nem tudjuk biztosan, valószínűleg igen. Tért vissza az öregúr. Többé nem hallottunk róla. Mi a mamával új életet kezdtünk a háború után, segítettünk a romeltakarításban, és az újjáépítésben. Rengeteg ember veszett oda, több milliárd élet. De akik életben maradtak képesek voltak újra kezdeni, bölcsebben és okosabban. Az egyenlőségre helyezték a hangsúlyt és a Föld tiszteletére, amit az új technológiákkal biztosítottak. Így a jövő utazó habár nem érte el, hogy a jövőbe jusson az mégis elérkezett, megmentve a civilizáció egy kis részét. Az új vezetőnk nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a fontos kérdésekben együtt döntsük el, hogyan akarunk élni. Így született meg a Terrán Köztársaság a Föld maradványain. Ahol mindenkinek egyenlő joga és kötelezettségei vannak egyformán.

Rengeteg árva gyerek maradt a pusztítás után, ekkor kerültetek hozzánk ti is 5 évvel ezelőtt körülbelül. Szerencsére olyan kicsik voltatok még hogy nem igazán emlékezhettek minden szörnyűségre. Terránként mindenki vállalta, hogy az emberiség érdekében örökbe fogad gyerekeket és a sajátjaként felneveli. Mindenki munkájára szükség volt ehhez, mi a mamával végül tanítottunk egészen nyugdíjba vonulásunkig. Az oktatás és fejlődés újra kiemelkedő jelentőséggel bírt, ahogy mindig is lennie kellett volna ott, ahol éltünk korábban Európában. A természet még mindig büntetett bennünket, de lassanként megszelídült 20 évbe telt, hogy elkezdődjön a regenerálódás miután elkezdtük használni az alternatív energiákat, a karbonnak búcsút intettünk végleg és ezt a korszakot le tudtuk zárni. Európa továbbra is lakatlan maradt, akár egy temető, és még vagy 500 évig az is fog maradni ez elég valószínű, ráadásul a műanyagtól, és nukleáris anyagoktól szennyezett vizek miatt már nem volt biztonságos tovább a bolygón maradni, így úgy határoztunk, hogy elhagyjuk végleg azt. Pedig harcoltunk érte nem keveset az erdősítéssel, azzal hogy megváltoztattuk az életvitelünket, de ez nem volt elég. Vesztettünk. A radioaktív sugárzás mértéke sem volt kielégítő, még akkor sem, amikor Amerikában éltünk. Így a vezetőnk úgy határozott, hogy ideje elbúcsúznunk ettől a világtól végleg.

2055-ben Az első betelepítési hullámmal érkeztünk meg erre a bolygóra, ami az új otthonunk lett. Akár a Föld kistestvére pont olyan. Legfeljebb éjszaka közelebb látjuk a bolygókat. A papa mindig is vágyott a tengernél lakni, hogy érezze a sós víz illatát így nem volt kétséges hol lakjunk a továbbiakban. A megmaradt civilizációnkat 10 hajóval szállították át, alig 50 millióan maradtunk életben, így rátok fog várni, hogy benépesítsétek ezt a bolygót sokkal bölcsebben és okosabban kell bánnotok vele, mint ahogy mi tettük a Földdel. Technológiailag is sikerült fejlődnünk és fejlesztenünk nagyon sok mindent, hogy nektek már könnyebb dolgotok legyen itt. Itt a Terrán Köztársaságban, biztonságban és egyenlőségben kezdhetitek meg az életeteket, mi igyekszünk mindent megadni nektek, amit tudunk, amíg az erőnk engedi.

- Hihetetlenül büszkék vagyunk mindannyitokra, és arra hogy volt merszetek megkérdezni mi volt a múltban. Igazi terrán állampolgárok vagytok - mondta az öregúr mosolyogva a gyerekek körülvonták a nagy mesélőt tiszta szeretettel.

- De ideje lefeküdni most már hosszúra nyúlt ez a mese mára. -mondta az ősz hajú asszonyság

- Ne papa még, meséljetek még! -kérlelte a legkisebbik pici szőke lány őket.

- Elvira téged már várnak a tollasbálba kicsim, indulás! azzal megpuszilta a kislányt, a többiek is követték őt.

- Jó éjt gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Kelt fel a karosszékből az öreg házaspár, a férj átölelte félvállról feleségét.

- Miért nem árultad el az igazat nekik? Én szívesen elmondtam volna ki is volt az igazi jövő utazó, ki volt az a fantasztikus lány.

- Azért drágám, mert nem csak egy jövő utazó létezik, nagyon sok olyan létezett, mint én, és létezik most is, aki a jövőt kutatja. Ez egy eszme része, mint sem egy emberhez köthető. A gyerekek is így fognak vissza gondolni a lányra, akit nem hagyott békén a saját jövője, akár Greta Thunberget.

- Írtam egy blogot, amit alig páran láttak és olvastak először. Indítottam csoportot egy közösségi oldalon, adtam javaslatokat és megoldásokat, ahol végre törődtek a problémával, de a jövő utazó munkájának legnagyobb része a katasztrófa után következett be. Tudtam, hogy nem úszhatjuk meg a változást, de azt is, hogy aki észnél van, túl tudja élni a katasztrófát. De ahhoz rá kellett lépnie az egyenlőség ösvényére, és megértenie, hogy mind egy civilizáció részei vagyunk és ezek a gyerekek, már tudják, mit kell tenniük ahhoz, hogy ez így is maradjon. Egy percig nem bánom, hogy ott a krízisben nem lettem fiatalon anya, hiszen mindenki anyja voltam, ott erre volt szükség. De vágytam családra és hálás vagyok a sorsnak hogy lett egy instant családom idős koromra.

- Igazad lehet, de én akkor is büszke vagyok a feleségemre, aki embereket mentett ki a pokolból.

- "Merek annyit, amennyit férfi merhet; Aki többet mer, nem ember."

- Macbeth.

- Habár nem vagyok férfi, de ezt te tudod, hogy soha nem érdekelt, mindig a magam feje után mentem és emberjogi és nőjogi aktivistaként éltem világéletemben. Ez a legkevesebb, amit megtehettem és megtehettünk, mert te is ott voltál mellettem.

-A kitűnő újságíró.

- Hol van az már.

- A remek mesélő.

- Bárd voltam vagyok és leszek is.

- És tudósító.

- A szükség törvényt bont a krízisben.

- És a jövő utazó ezért örökre hálás lesz neked.

Vége

A Tanulságot érdemes levonni. Nem veszíthetjük el önmagunkat a káoszban, és remélem is, hogy ezt a jövőt messze el tudjuk kerülni bármi lesz előttünk.