Az "Erő", ami Változást hoz (sorozat beszámoló)  

2023.05.13

Üdvözlet kedves olvasók követők, a galaxison innen és túl, de leginkább szeretettel köszöntöm ezen bolygó lakóit. 

Igazán intenzív heteken vagyunk túl és annyi lenne a téma, amiről hallanotok kellene, hogy nem is tudom mivel kezdjem úgy hogy még egy sorozat beszámolóval is tartozom és nem véletlen hogy húztam  tovább ennek a történetnek a mesélését, ami tele van tanulságokkal a jelen állapotokra nézve. Úgyhogy, vágjunk is bele miről lesz szó. Nagyjából ott hagytuk abba, hogy az új erővel megérkezett az azt ellenző, ellenálló oldal is, ami félelemből táplálja és gerjeszti a gyűlöletet és látványos megbélyegzéssel próbálja visszatartani a természetes folyamatok társadalmi következményeit, hogy a nőkkel számolni szükséges. 

Amire azonban senki sem gondolt az az, hogy a képességet férfiak, (interszexuális) férfiak is megkapják. Ez a momentum, lényegében csak megerősíti a korábbi megállapításokat, hogy az "ember csak akkor kerül harmóniába önmagával, ha egyensúlyba hozza önmagában mindkét felét, ergo megéli a gyengéd oldalát, ha férfi és megéli az erőset is ha nő, szégyen nélkül, kritizálás nélkül". Következménye persze mindig lesz a kitaszítottságnak addig a pontig, ameddig elfogadás nem következik be. És az üzenet egyértelműen sugallja azt, mennyire szükséges megélni a gyengédséget, szeretetet, érzékenységet manapság. Persze, joggal kérdezhetik miért volt szükséges ebbe is belevinni az LGBTQ vonalat, pedig igazán egyszerű, én mint androgün szerzet a két nem végleges békéjén dolgozom szakadatlanul, oktatva a lényeget és értelmét az elfogadásnak. Még nem tudjátok ki vagyok, de már a színpad mögött jelen vagyok, azért hogy gondolkodásra ösztönözzelek benneteket másokkal, egy új, törődőbb közösséget megalkotva. 

A sorozat szépen megmutatja a változások folyamatait és ahhoz kapcsolódó következményeit. És valamire igyekszik is felhívni a figyelmet, méghozzá brutálisan őszinte voltában. A bebetonozott alapokat, fájdalom nélkül nem lehet feltőrni. És amikor alkalom adódik, olyat is meg kell tenned, amit nem akarsz egy nagyobb jóért. Pontosan ez a helyzet állt elő, amikor a diktátor felesége, Tatjana Moskalev élérkezetnek látta az időt, hogy megölje a férjét, ehhez feláldozva azt az embert is, akitől megkapta az erőt. Nehéz helyzetek és dilemmák merülhetnek fel a nézőben most akkor ki is a jó, ki is a gonosz, miért lehet csak ezzel a módszerrel, stratégiával változást elérni. Hát pont ezért, mert az állandó rettegés, és agresszió ordított még a fényűző palota falaiból is. Az állatok bántalmazása kifejezetten kihozza belőlem azt a dühöt, ami elfajulhat akár eddig is, de mindenképpen érezhető volt, hogy csak idő kérdése a felszabadulás, de az időzítésen sok minden múlt. Kijuttatni Tundet, a nigériai újságírót a börtönből  és újra beszélni a testvérével, Zojával, akit mindig is szeretet és haza várja, aki azon dogozik újdonsült anyaként is, hogy elhozza mindenki számára a szabadságot az országban. 

Amikor azt mondtam lebontani mindent, hogy az alapokon változtassunk egy jobb végkifejlet érdekében az bizony nem fog kéz a kézben történni, mert az emberek nem hajlandóak rá, hogy egymást meghallgassák és lássák mennyi kárt okoznak maguknak. Hogy mi következik ebből, ki lehet találni mintahogy a rettegő felek gyűlöletből cselekszenek eszetlenül, veszélyeztetve másokat, amikre felfigyelnek a gerjesztők és lássuk be Urbandox semmivel sem másabb, mint az ISIS vagy Alkaida . Az online média agymosatása teljesen felkorbácsolja az indulatokat, manipulál, hogy olyat tegyél akár a családoddal amit nem akarsz, méghozzá ezt eszköznek használják fel a politikai színtéren.  Ennek azonban olyan következménye lesz, sarokba szorítva a "gyengébbik" nemet, ami igen csak perzselő hatású lesz. Elnézést a spoilerért, de mégis csak fontos kijelenteni hogy az erő abban is segít, hogy többé ne fojtsd el az indulatokat, amiket a női nem cipel, már nagyon rég óta tűr és szenvedi el a másik fennhatóságát, feljebb valóságát és a gátlástalan húzásait, beletúrva a magánszférába. 

Amikor kiborul a bili, hogy nem lekorlátozni kéne az erőt, hanem felhasználni, egyszerűen azért nem mehet az átmenet zökkenőmentesen, mert hallani sem akarnak róla, elvesztve a felsőrendű fokozatot, és rossz ezt kijelenteni, de erről ők tehetnek, amiért a kiegyezésben sem partnerek. Miközben az ország másik felében ugyanúgy, mint keleten már alakul egy új közösség akik jó úton haladnak hogy megváltoztassák a folyamatokat. Nagyon tetszik hogy a vallási ellenpólusként olyanok is megkapják az erőt pl. Roxy, aki szkeptikus vele, mert ateista beállítottságú, de egyúttal tanulságot átad, hogy mi magunk, a jó célok érdekében önmagunk Istenei és Istennőivé válhatunk tudatosan. 

Az ébredés előszobájában ugyanis megjelenik a közösségi felelősség és a motiváció is mások segítésére, mert ezért kapnak ezek az egyének olyan szívet, amivel másokat értenek meg előbb, mint önmagukat. És ez valami nagyon újnak a kezdeti lépései egy olyan korszakban, ahol egyre többen döbbenek rá, hogy nem működik jól az életük, viszont jobbá válik, ha önkéntesen tesznek a jobb világért megosztva a tudásukat. 

Amellett, hogy Margot szenátor jelölt lesz, vagy Tatjana tábornok, "Eve" esetleg spirituális vezető, világosan látszanak a veszteségek és az összecsapások még a kezdetben partnerként viselkedő férfiaknál. Ami felvet egy igen nehéz kérdést, főleg Margot esetében, ha végbemegy egy változás akár akaratlagosan akár nem, tényleg el kell-e válni, el kell távolodnia és búcsút mondania addig, amíg az átmeneti időszak lezajlik, ami persze nem mehet békésen, mert akkor már régen túl lennénk ezen is fejlődésben, vagy sem? Példát lehetne venni Ryanről vagy Tunderől, akik valahogy várták is hogy olyan világban élhessenek, amiben nem lesznek kirekesztettek azért, mert azok akik. Harmadik országbeliek, interszexuálisok, pogányok, ateisták, vagy "hottentották". 

Végezetül szeretnék pont erre a részére kitérni a témának. Hiszen emberek szintjén is individumok vagytok, egyéniségek, de mindenek előtt egyenlően értékesek. Ez a kép van előttem, amikor a háttérben segítek olyan egyéneknek, akik társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet és ebből már formálódik egy olyan alulról szerveződő közösség is, egyenlőre még nem tudatosan, akik felismerik a változások szükségességét, nem csak új generációsként. Pontosabban a cél, hogy az elszakított kommunikációs csatornákat köztük reparáljuk és megértsék egymást, féltékenykedések helyett is, mert a közöny gyökere ebből ered, a harag mellett. Egyéni traumáikban örlődve naponta.

Ez a sorozat mindenre is gondol abból a tekintetben, hogy bemutassa, hogy a vezetők hatalmukat féltve tiltanák minden eszközzel az "erő" használatát. Legyen olyan, mint régen, mert az a normális, holott soha nem volt az. Isten sem férfi, csak valaki egyszer kimondta, írta hogy az, míg Lilith-et kijelentették, hogy démon bizonyítékok, pedig nincsenek rá. De az is kitűnően látszik, hogy a faj éretlen vagy elmaradt gondolkodása miatt, nem veszik a lapot,  a genetikai változás üzenetét sem, hanem a háborút látják megoldásnak, mivel a pusztítást ismerik, a változást soha nem próbálták meg, belépni az ismeretlenbe.

Nagyon várom hogy mi következik a lelepleződés után, harc vagy menekülés, hogy idomuljunk ahhoz ami már amúgy sem működik? Mert lényegében egy civilizációs döntési pontra jutunk ki abból a tekintetben, hogy az alapoknak a strukturális vázait változtassák meg közelebb hozva egymáshoz a női nem tagjait és egyúttal  befogadni mindazokat, férfiakat is, akik a régi szisztémákban csak szenvedni tudtak az agresszív atmoszférától, amiben léteztek. 

Képi forrás

Future Traveler
Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el