"A.D.D." - Koncentrációs probléma vagy csak hátat fordítani annak, ami lényegtelen?

Üdvözlet kedves követőim és olvasóim, mai anyagunk meglehetősen provokatív lesz. Nem mintha az eddigiek nem borzolták volna fel az idegeiteket, de ezt a témát önmagamban is folyamatosan analizálom, mert egyáltalán nem egyértelmű hogyha fennáll ennek a jelenségnek a jelenléte életünkben, nem lehetséges-e hogy csak egy belső iránytű, ami rávezetne arra mit kéne tennünk? 

Rendellenességnek titulálják, ha nem tudsz az órán odakoncentrálni, miközben te a füzeted hátsó lapjait kreativitásod fejlesztésével töltöd rajzban vagy írásban. Ugyanis, a brainstorming nem várja meg a csöngőt, hogy majd leszel szíves akkor teremteni és alkotni, amikor lehet. Elég abszurd, márpedig a művészek nem követnek semmilyen időrendi beosztást. Ellenben viszont tanulunk róluk milyen sikeresek voltak, híresek, mennyi művet alkottak írók és költők, de neked az marad, hogy csak tanuld őket 45 percig, aztán váltsál egy egészen más területre. Egy nap többször is ugrálsz területek között, még kronológiában is és nem is hagynak hogy elmerülj abban, ami leginkább megfogna. Azt meg végkép értelmetlennek tartják, hogy a használt tudással, eszközökkel, érzéseiddel létrehozz egy önálló művet. 

Mindenesetre "egy jól van ügyes vagyon"  vagy "már megint mit irkálsz, ahelyett hogy a matek házi feladatoddal foglalkoznál?"-on kívül más alternatívát nem nagyon kapnak a fiatalok. Az egyéniség lassan hátráltató tényező, de kérdem én miből lesz biztosítva az innováció és a fejlődés a jövőben, ha szigorú tanmenetek alapján kerülnek ki az iskolarendszerből sokan? 

De igazából itt látszik meg a csavar, hogy azok a szakmák még csak létre sincsenek hozva, amivel társadalmi változást elő lehetne mozdítani a megváltozott világban. Ellenben megy a sírás, hogy nincs elég kreatív szakember. A helyzet hogy van vagy lenne, de nem olcsó, ráadásul őket nem lehet berakni egy dobozba fejük fölé helyezve egy noszogató Jánost vagy Juliskát, hogy csattogtassa az ostorukat feleslegesen, mert az úgysem használ a munkának. Ami azt illeti, azért kezdtem el önállóan blogolni, mert reménykedtem hogy a témák, amivel foglalkozom eléggé előtérbe kerülnek, hogy a kommunikációs csatornák rákoncentráljanak a tömeges ismeretterjesztésre, szemléletformálásra és ebben segítséget adjak. Az IPCC is kiadta az ukázt majdhogynem, hogy riadóztassunk mi lesz, ha nem lesz változás hamarosan, ez pedig az oktatási intézményekhez legalább ugyanúgy intézte, mint az átlag emberekhez.  

De a piac lassan reagál, akadékoskodik a home office megoldással, nem fogadja jól az újító szándékot, de meg sem akarja fizetni kellőképpen. Logikát sokszor nélkülözve élnek máról hónapra komplett cégek, nem beszélve arról, hogy sokszor a törvényeket sem tartják be vagy előírásokat. 

Amióta tudatosult mi készül, csak azt kerestem, hol tudnám a speciális, stratégiai tudásomat kamatoztatni, mi az Istenért nincs egyetlen olyan terep a szakmán belül, ahol már az akció tervvel foglalkoznak, hogy éljen túl az emberiség. Hogy segítsünk mentálisan is, hogy ne ártsunk tovább, hanem végre a gondolkodást priorizáljuk? Miután szembesült mindenki vele, X-éve van a mai civilizációnak a választásuk előtt. És nem áll jól a szénánk. Persze, ezt lehet kreatívan feldolgozni, keresve vígaszt és megnyugvást arra, hogy az amit akarsz nem fog létrejönni, mert nincs időd. 

De mit csináljon az aki mindent tud, és éppen ezért nem tud koncentrálni arra, ami már nem fontos és a jövőhöz nincs köze? Előtte évekig ignorálták és nem értették, esélyt adtak, majd el is vették a bizalmat is rombolva teljes értetlenségben hagyva őt.  

Megdöbbenésemre találtam némi útmutatót a spirituális területen, méghozzá a numerológiában. Nem lehetsz követő, csak vezető és ez a véredben van pontosabban a képletedben, ami már akkor egyértelműen meghatározta azt mi a dolgod, amikor te éppen próbáltad kinyitni a szemedet. De gyerekként már kitűnt, hogy olyan belső békével machinálok, amivel csak kevesen, hogy soha nem bántottam senkit és abban nem leltem örömömet sem. De az A.D.D. úgy mint figyelemzavar, hiszen szemléltem a környezetemet, rengeteget rajzoltam és végül az írásra rátalálva, használva hogy feldolgozzam a fájdalmaimat, szomorúságomat így jutottam el oda, hogy ez mégis fontos, mégis válthatok ki hatást emberekből, mégis sikerülhet ha jól át tudom adni azt, ami előttünk áll. Beteljesülhet az, amiért megszülettem és amiért a másképp gondolkodás hasznos lehet és kifizetődő. Nincs más út, de ezt még sokan nem tudják, mert ezt különcködéssel, kivagyisággal, magunk felmagasztalásával nem fogjuk megoldani és főleg nem háborúval, amiben a szenvedés és erőszak exponenciálisan növekszik, hogy elveszítsék az emberek emberi mivoltukat. Szeretném tisztázni, hogy ebben az esetben nem azokról az egyénekről beszélek, akiknél valóban diagnosztizálták az ADD-t vagy az ADHD-t mint betegséget ugyanis azt kell meglátni ebben  történetben, hogy amit nem tudnak megmagyarázni a szakemberek miért működnek egyesek másként az lehetséges hogy nem is tekinthető rendellenesnek, de mivel jelentősen hiányos lehet a tudásuk a spirituális területek felé, megtörténthet az hogy egy normális, de csak a lényegre koncentráló egyénre is ráhúzzák azért mert a "mátrixon" kívűl éli a mindennapjait. Emellett meg nem biztos hogy felismerik hogy mást igényel mint közoktatást, de nem speciális igényű és ezt persze a szülők sem ismerik fel nagyon sokszor.

Kérdem én, kell-e így foglalkozni azzal aminek lejárt az ideje és szavatossága? Azok az emberek akik hasonlóan gondolkodva nem követik a tömegek álláspontját és életvitelét, hanem próbálnának máshogy élni, de annak amiben örömüket lelik, állandó motivációt, boldogságot mindennap hogy van miért felkelniük? És mellette nem lenne lehetetlen jó közérzettel megtanulni, mi az a társadalmi felelősség? Mi az az egyensúly hogy tiszteljük a környezetet, hogy ne pusztítsunk, hanem teremtsünk vagy segítsünk a regenerációban és ez nem csak természetre vonatkoztatva, hanem az emberekre is. Ne közönnyel és haraggal, hanem szertettel.

Közelítve az összeomláshoz, egyre többször hallok a mély adaptációról, amivel személy szerint egyet is tudok érteni, mint követendő út és nem azért, mert anno A.D.D-s voltam állítólag vagy mert most pont azért koncentrál az agyam csak arra, hogy készüljön fel arra, amihez semmi más nem lesz fogható és elhagyom azokat a dolgokat, amire nincs szükségem. Pedig a folyamat már elindult, minimális fogyasztás, spórolás, a reprodukcióról való lemondás, ismerkedés az adoptálással, segíteni ezt elfogadtatni és a childfreeket is támogatni, aktivizmus több terepen és maga a szakirány váltás, akár event manager, közösségépítés,   területen akár újságírásban és most írásban, mikor egyre jobban kezdünk elveszíteni olyan értékeket amivel képesek vagyunk segíteni és gyógyítani. Pedig a művészet, kultúra terápiás jelleggel hat, ez már számtalan korban bebizonyosodott hogy az önkifejezésünket segíti, lelkiállapotunkat mutatja meg, valamikor egy segély kiáltás, figyelemfelkeltő eszköz. Annyira létfontosságú mint a levegő az emberek közötti kapcsolatokban. 

Következő cikkem, éppen ezért bővebben fog szólni arról mi is az a deep adaptation és hogyan készüljünk praktikumok mellett lélekben is az új világra itt a Vízöntőben.